A Német Nemzetiségi Emlékszoba és Közösségi tér átadása

Az avató napján elhangzott polgármesteri köszöntő beszéd:
Minden település életében nagy jelentőséggel bír a helytörténet, annak feltárása. Ebben mi itt, Nagykovácsiban apró lépésekkel haladunk, de egy jelentős, meghatározó korszaknak méltó emléket állíthatunk ezzel a német nemzetiségi emlékszobával.
Sokat hangoztatom a stratégiai együttműködés fontosságát, mert hiszem, hogy így tudunk értéket teremteni, így tudunk egyről a kettőre haladni. Erre nagyon jó példa ennek az épületnek a megvalósítása, de ha jól belegondolunk, az egész épületegyüttes létrehozása is. Hiszen már a zeneiskola épülete is a Nagykovácsi Zenei Alapítvány, Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzata és nagykovácsi magánszemélyek kooperációja eredményeképpen valósulhatott meg. Most hasonló történt: a Nagykovácsi Német Nemzetiségi Önkormányzat tagjai, Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzata és nagykovácsi magánszemélyek közreműködése révén valósulhatott meg a helyi svábok régi álma, hogy legyen egy saját helyiségük, közösségi terük. És ez csak az első lépés, közösen kívánjuk tovább fejleszteni ezt a teret, úgy alakítani, hogy a Nemzetiség Önkormányzat tagjai mellett minél több nagykovácsi ember számára értéket teremtsünk és lehetőséget biztosítsunk a használatára.
Köszönöm a Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének, hogy az ingatlanrészt erre a nemes célra rendelkezésre bocsátotta és azt is, hogy anyagi hozzájárulásával támogatta az emlékszoba megvalósulását, valamint köszönöm a Német Nemzetiségi Önkormányzat tagjainak az aktív részvételt, a sok munkát, amivel ismét értéket teremthettünk közösen itt, Nagykovácsiban.
Kívánom, hogy az emlékszoba mindig élettel legyen tele, szilárd alapot biztosítson a Nagykovácsi Német Nemzetiség Önkormányzat tagjainak, ahova jó betérni, ahol jó együtt lenni, ahol jó megpihenni, de ahol jó együtt újra tenni a közös célokért is.
Kedves Nagykovácsi Német Nemzetiségi tagok! Én itt leszek továbbra is veletek, ahogy mindig is számíthattatok rám-ránk, amikor szükség volt a támogatásunkra akár magánemberként, akár polgármesterként, mellétek álltam minden helyzetben, amit a lehetőségeink engedtek.
Ígérem, továbbra is számíthattok rám – polgármesterként, vagy ránk – a képviselő-testület tagjaiként, és ránk – az egész családunkra, ahogy eddig, úgy a továbbiakban is.
Szeressétek, óvjátok, fejlesszétek tovább ezt a kis helyiséget, hogy Nagykovácsi helytörténetének ékszerdobozává válhasson és sok-sok év múlva is büszkén tekinthessünk rá és mutathassuk meg az ide látogatóknak az együttműködésünk szép eredményét.
Dr. Klein Ferenc gondolatai a megnyitás napján:
2006. októberében, pontosan 15 évvel ezelőtt azzal a szándékkal és feladattal alakult meg Nagykovácsiban a Német Nemzetiségi Önkormányzat, hogy „jó gazdaként” őrizze a település sváb múltjának örökségét, emlékeit, épített és kulturális értékeit, életre keltse hagyományait.
Ennek szellemében tettük, amit tudtunk. Pótoltuk a Kálvária domb hiányzó 3. keresztjét, felújításra került a Telki úti Kőkereszt, újra áll a Pásztorkereszt, karácsonykor a Templom téren a Betlehem. Minden hónap első szombatján szervezésünkben termelői piac várja a vásárlókat, életre hívtuk és 4 évig szerveztük a Nagykovácsi „Búcsú” ünnepet. Figyelemmel vagyunk a temetői sváb sírokra, tartjuk az elűzöttekkel a kapcsolatot……a jelenleg folyamatban levő katolikus templom felújítása is közreműködésünkkel történik .
Nemzetiségi közösségünk mindig részt vesz a település közösségi rendezvényein.
Nagy hiányt pótolt, régi kívánságunk valósult meg azzal, hogy a települési Önkormányzat rendelkezésünkre bocsátotta a Kossuth L. utca 64. szám alatti épület jobb szárnya (NAMI) végén levő elhanyagolt, lepusztult állapotban levő – eredetileg gazdasági célokat szolgáló – 25 m2 helyiséget és abból nyíló 30 m2 alapterületű boltozatos pincét.
Elszántságunk, nagyon sok munkánk eredményképpen került átadásra a két felújított, és új funkciót nyert helyiség mint nemzetiségi emlékszoba és Közösségi tér.
A pénzügyi fedezetet a települési önkormányzat, Kormányzati Támogatás, nemzetiségi önkormányzatunk költségvetése biztosította. Nem valósulhatott volna meg azonban a most látható állapotában civil támogatások nélkül. Köszönetünket fejezzük ki ezúton is: Breier Lászlónak, Kiszel Istvánnak, Dr. Deák Józsefnek, Éles Péternek, Gagán Istvánnak, Guba Istvánnak, Balogh Istvánnak és Bereczky Tamásnak. Megszámlálhatatlan munkaórát töltöttek munkával készülő „otthonunkban” közösségünk tagjai, Dr. Kohut József, Karlik Antal, Baranyai Olivér, Guba István, Ilovai József. Köszönet érte, s köszönet mindazoknak akik segítő kezet nyújtottak ahhoz, hogy október 16.-án birtokba vehettük.
Az emlékszoba berendezései, tárgyai, falfestménye kis betekintést engednek Nagykovácsi sváb múltjába, rövid eligazítást adnak 250 éves történelmükben. A pincében elhelyezett tablók képei az elmúlt 15 év közös munkáját, élményeit örökítik meg.

95 éves lenne a Nagy-szénási turistaház

Idén is vasárnapra esik május 16.  Ma, 95 évvel ezelőtt turista házat nyitottak fenn a hegyen, a Nagy-Szénáson.

„1926. május 16-án, egy vasárnapi napon avatta fel a Munkás Testedző Egyesület menedékházát a Nagy-Szénás hegyen. Az 1908-ban létrejött MTE életének egyik helyszíne a Nagy-Szénás, de hasonlóan fontos volt a gödi Fészek is. Olyan helyszínek, ahol nagyszámú szervezett munkás megfordult, Szociáldemokraták és a Kommunisták Magyarországi Pártja tagjai, vagy párthoz nem tartozó munkásfiatalok, turisták. „Nyáron Gödön, télen a hegyen!”

       Az alkalmas helyszínt szinte véletlenül találták meg. A budai hegyekben túráztak, Pilisszentiván és Nagykovácsi között, a Nagyszénáson. 1923. március 15-én történt ez, még rendkívül magas hó volt, mintegy 80 centiméteres. Ekkor merült fel az ötlet, csináljanak itt egy kunyhót. Közel is van ez a hely, jó is, szép is, így indult el a mozgalom az MTE berkein belül. Az építkezéshez sok segítséget adott az Általános Fogyasztási Szövetkezet, a Szociáldemokrata Párt, a szakszervezetek, Szabó Imre szociáldemokrata képviselő. Éveken át folytak a munkatúrák, húzódott az építkezés, mint a harmonika. A Nagy-Szánás alján lévő gémeskútig tudták elvinni az építőanyagot, onnan vállon, kézben hordták fel a gerendákat, deszkákat. Kaptak káposztás-, olajoshordókat, ezeket hordták tele vállrúdon hordott vizes vedrekkel, a gyengébbek tejeskannákkal hordták fel a vizet. Az építőanyag pelyvával összetaposott agyag és kőpor volt. Ezt mindenki taposta bakancsban, gumicsizmában, mezítláb, aki így taposta, annak vérzett is a lába. Először egy 6×4-es termet építettek, a padlást hálószobának rendezték be. 1923-ban kezdték, 1926-ban fejezték be. Az 1929-30-as években bővítették, 1936-ban 18 női, 30 férfi hálóhely volt, a veranda 100 személyt fogadhatott.

       A munkásturizmusra kezdettől fogva befolyást gyakorolt a SZDP és a kommunista párt. A hegyek és erdők közé kevésbé ért el a városban veszélyesebb rendőrség keze. Bár az ellenőrzés folyamatos volt, az illegális találkozók és az agitálás is. Tizennégy éves kortól hetven éves korig fordultak meg a hegyen az elvtársak, a legimpozánsabb ünnepély a december 31-i éjféli tűzgyújtás volt. „A Nagy-Szénás tetején olyan bengáli tüzet élesztettünk, hogy Nagykevélyig ellátszott és ott halkan el mertük énekelni az Internacionálét.  (…) A Zsíros-hegyen a menedékház a sasoké volt és csendőrpihenő , de igazából kocsma volt, a mi menházukban semmiféle szesz, de még dohányozni sem volt szabad, szigorú fegyelem és rend volt, mert mi proletárok voltunk.”

       Az ideológiai munka, az előadások, szemináriumok jól megfértek a túra-, sport-, síélettel. 1938-ban itt rendezték a II. világháború előtti utolsó munkás síbajnokságot.  A munkás fiatalok számára a szabadidő józan, hasznos eltöltését kívánták bemutatni, egészséges környezetet, jó levegőt kínálva az egészségtelen körülmények között eltöltött, testet őrlő munka után.

A sport mellett a kulturális kínálatot a zene, a mandolin zenekar, az énekkar jelentette.

1949-ben az épületet államosították, és a Turistaházakat Kezelő Vállalat (TKV) vette kezelésébe, amivel meg is pecsételődött a sorsa, ettől fogva ugyanis felújításokra, fejlesztésekre nem került sor, leszámítva azt, hogy az 1957-es adatok szerint 35 férőhellyel rendelkező épület falán 1959. május 24-én emléktáblát avattak, megörökítendő a munkásmozgalmi múltat. A TKV jogutódja, a Turista Ellátó Vállalat (TEV) 1975-ös megszűnését követően a ház teljesen gazdátlanná vált, nem akadt, akinek szándéka és anyagi lehetősége is lett volna az egyre inkább omladozó falak megmentésére. Néhány értékesebbnek tartott „relikviát” a turista szervezetek Gödre menekítettek át, a biztos elkallódás vagy megsemmisülés elől, de magának a háznak a pusztulását már nem volt, aki megállítsa.

A Másfélmillió lépés Magyarországon című honismereti televíziós sorozat forgatásakor, 1979. szeptember 9-én itt is elhaladt a filmkészítő stáb, akkor az épület még állt; sőt a felvételek szerint a falak jó állapotúak voltak, a tető pedig javítható lett volna, leginkább csak a nyílászárók szorultak pótlásra. Néhány hónappal később azonban – valószínűleg nem függetlenül a filmben elhangzott kritikáktól – a budapesti pártbizottság – arra hivatkozva, hogy a hely „kétes egyének találkozóhelye” –, munkásőrökkel elbontatta. Amíg le nem rombolták a házat, kéktúra-bélyegzőhely is volt itt.

1982 óta, Bajnok Béla pilisvörösvári szobrászművész munkája, egy emlékfal és egy 1986-ban állított emlékkő, valamint néhány megmaradt alapfal jelöli az egykori turistaház helyét. 2016. május 21-én a Pilisszentiváni Sportegyesület szervezésében újabb emléktáblát állítottak a helyszínen, az említett emlékkő alsó részén, a turistaház megnyitásának 90. évfordulója alkalmából.

A szentivániak meghívására nagykovácsi civil szervezetek azóta részt vesznek a „születésnapi” koszorúzáson, hegyi találkozón. „

Részletek a Sej, haj Rozi, vasárnap kirándulunk című kiállítás anyagából.

Benjamin László

MTE induló

(részlet)

Várnak rád a magas hegyek s

a hűvös mély folyók.

Testvér , teérted küzdenek

a munkás sportolók.

 

 

Testvér, hová mégy? Jól vigyázz,

csapdába csal e csúnya kor.

Testben, lélekben leigáz

a mérgezett szó és a bor.

Pincék penésze elcsigáz,

szívedre szállt a szürke por,

és dől a gáz és dől a ház

és lep a láz és eltipor.

 

Várnak rád a magas hegyek s

a hűvös mély folyók.

Testvér , teérted küzdenek

a munkás sportolók.

(1939)

A következő két You-Tube link két Tárgy-esethez visz, melyek témája a Nagy-szénási turistaház.

A turistaház története

Apró tárgyak a turistaházból

Nie Wieder! Soha többé! 75 éve történt

Nie Wieder! Soha többé!

75 éve történt

 Thomas Pitz visszaemlékezése Franz Greszl „Grosskowatscher Heimatbuch” című könyvét egészítette ki. A most rövidítésekkel közreadott interjút Réthy Mária fordította le, a Nagykovácsi Harangszó című helyi lap 1991. májusi számában adta közre. Ez a lap első száma volt, akkor a szerkesztők, a nagykovácsiak a 45. évfordulóra emlékeztek.

„ (…) 15 éves voltam akkor. Most megpróbálom az emlékezetemben megelevenedő képeket összerakva felidézni a velünk történteket. Az oroszok bejövetele, 1944. december 25-e, és a sorsdöntő nap, május 3-a között kétség és remény között éltünk. A „vörös lovon” érkezettek a zaklatás legkülönbözőbb módozataival gondoskodtak arról, hogy félelmünk ne szűnjön. Rettegtünk, amikor gyanús alakok közül egy is feltűnt utcánk végén. Látogatásaik célja általában beszolgáltatási parancs bejelentése, elkobzás, lefoglalás, letartóztatás vagy internálás volt. Nem csoda, hogy mindenből elegünk lett.”

A nyomás egyre nagyobb volt. A nagypolitika szintjén 1944 decemberétől deklarált cél volt a fegyverszüneti szerződés aláírása, 1945. tavasza óta pedig a háborús bűnösök felelősségre vonása, a földosztás elindítása írja Ritter György: Hazáink című könyvében. Innen idézve: „1945. május 5-én éjjel 3 órakor 30 személyt hurcoltak el Nagykovácsiból, köztük Greszl Ferenc plébános édesapját. Az elhurcoltak nyakába szégyentáblát aggattak, melyeken a „nyilasok” és „volksbundisták” felirat szerepelt.”

Az elűzetést tehát valójában jogfosztás, vagyonelkobzás, internálások, háborús bűnöséggel való kollektív megbélyegzés előzte meg. A fővárost körülvevő svábgyűrű felszámolása a háború vége óta folyamatosan zajlott. Nagykovácsi esetében a helyzetet nagyban súlyosbította, hogy 1945 szeptemberétől a sváblakosságra, akiket összezsúfolva összeköltöztették (gettósították), majd a faluba több hullámban telepes családokat költöztettek, azaz a még itt lévő lakosságra „rátelepítették” az új betelepülőket.

Így válik érthetővé Thomas Pitz visszaemlékezése: „Éppen ideje, hogy nyomorúságunknak vége szakadjon!”

A szülőföldön átélt traumák miatt vágyott volt az őshaza, mint később kiderült, sajnos idealizált képe.

 „Marhavagonokba zsúfoltak bennünket. Harminc ember a maga meglehetősen terjedelmes poggyászával úgy megtöltött egy-egy vagont, hogy éppen csak megfordulni tudtunk.  Holmijainkért mindaddig aggódtunk, amíg az ellenőrzés meg nem történt.  (…) Végtelennek tűnő várakozás után délután 5 óra körül szerelvényünk megindult nyugat felé…”

Az egykori óhazában, német földön nehezen indult az élet, sok keserűség és megaláztatás várt a kitelepítettekre. A honvágy, az elszakadás, elszakítás fájdalma mellett (sok esetben családokat, testvéreket szakított el történelem) újra a bizonyítás, az újrakezdés nehézsége várt rájuk.

A faluból több, mint 2000 embert, 600 családot vagoníroztak be.  Eltűnt egy teljes falu.  Magával vitte a falu 250 évének élő emlékezetét; az ünneplés, a mindennapok kultúráját, a gazdálkodás kultúráját; a hagyományokat, a szokásrendszert, a felbecsülhetetlen értékű közösségi tudást a tájról, a környezetről, az erdők-mezők, szántóföldek növényeiről, virágairól, állatairól. Elvinni már nem tudták, mert mindez valahol szilánkjaira törött, majd elporladt: a falu akkori közösségét. Mikor tört el? Röviddel a háború után, amikor összezsúfolódva, egybeköltöztetve nézték félve és megrettenve, hogy elfoglalják a házaikat? Vagy a vagonokba szortírozásnál? Ki tudja.

Az egykori közösség elveszett, azonban az idetartozás érzése, a szülőföld iránti tisztelet és vágyakozás szinte sosem.

Isten veled, Hazánk! – ezzel a felirattal és magyar zászlóval díszítve indult el egy szerelvény, 75 éve az ismeretlen felé.

„Heimatkirche”, a festmény emlékezet alapján készült a kitelepítésben

 

Tisza István születésének 160. évfordulója

160 éve, 1861. április 22-én született gróf Tisza István politikus, országgyűlési képviselő, a Magyar Királyság miniszterelnöke 1903 és 1905 között, majd 1913 és 1917 között.

Tisza István Benczúr Gyula festménye

A Nagykovácsi Tisza-kastély az egykori miniszterelnök, családja, felmenőinek tulajdonában volt. Az I. világháború áldozatainak neveit megörökítő, Nagykovácsi főterén álló Hősök oszlopán az első név az övé: gróf Tisza István nemzetünk s községünk mártyrja.

Megemlékezésül szeretnénk felhívni a figyelmet a Tisza István, a két korszak határán című konferencia elé készült kisvideóra. A filmben ifj. Bertényi Iván, a kor és a téma szakértője, szavait hallhatjuk Tisza Istvánról.

Itt érhető el a kisfilm.

Az alábbi linken az Új világ hajnalán, Tisza István című, az Országgyűlési Múzeum munkatársai által összeállított kiállításra juthatunk el online módon, kép, illetve hanganyagokat tudunk letölteni. A haladás irányát a zöld nyilak jelzik, a kis színes ikonokra (hangjegy, képszimbólum stb.) kattintva értékes tartalmak gördülnek le.

Kattintással beléphetünk a kiállításra.

Kattintás után, be tudunk lépni a kiállítás termeibe! Virtuális kalandozásba kezdhetünk, a 2020 augusztusában nyílt kiállítás anyagában. Képet kaphatunk a családi hétteréről és Tisza István politikai munkásságáról is.