2020. június 30-án „A köztisztviselők és kormánytisztviselők napja” tiszteletére Nagykovácsiban a Polgármesteri Hivatal munkatársai Papp István jegyző úr vezetésével megkoszorúzták Kollárik Gyula jegyző nagykovácsi sírját. Szemesy Barbara alpolgármester asszony és intézményi vezetők is részt vettek a megemlékezésen. A kései utódok tisztelettel hajtottak fejet az előd előtt, aki a XIX. században végezte hivatását Nagykovácsi községben.

A megemlékezők 2020. június 30-án

A képzeletbeli főhajtás az elődök előtt

Papp István jegyző úr és G. Furulyás Katalin helyismereti könyvtáros 2020

A koszorúzás után

Ki volt Kollárik Gyula? Mit jegyzett föl róla a helyi történetírás?

Kollárik Gyula (született 1842-ben) volt községi jegyző, megye bizottsági tag, a pilisi járás egyik anyakönyvvezetője volt élete során. 54 éves korában 1895. december 26-án halt meg. Sírfelirata szorgalmáról bizonyíték: „Munka, küzdelem volt életed, örök béke legyen pihenésed.” B. Szatmári Lajos helytörténész feltáró munkája során valószínűsítette, hogy jegyzősége utolsó éveiben rendelkeztek Nagykovácsi első kisdedóvójának megnyitásáról. Greszl Ferenc munkái szerint Kollárik Gyula volt az első megye által kinevezett jegyző,  ő volt Nagykovácsi első jegyzője, aki a hivatali ügyeket, a dokumentációkat már a törvényi rendelkezések szerint magyar nyelven vitte 1868-tól.

Egy érdekes adalék Kollárik Gyula munkásságáról, amelyből megtudható a község egykori jegyzője hogyan lehetett a helyi szellemi-kulturális élet alakítója.

„Egy község emelkedése Nagy- Kovácsiban bebizonyult az az állítás, hogy jó pap-, jó tanító- meg jó jegyzővel csudákat lehet művelni. Hát ha e háromhoz még hozzá számítjuk az esetleg a községben levő egyéb hivatalnokokat, gazdatiszteket stb., kik, bár a község beléletébe nem gyakorolnak közvetlen befolyást, támogatásuk által a fönn emlitett három factornak sokat segíthetnek. Hogy Nagy- Kovácsiban e jó viszony megvolt és meg is van. bizonyítja az, hogy ez a község mindég minta gyanánt tündökölt, de erkölcsi haladásában mégis csak a közel múltban tapasztalunk észrevehetőbb előmenetelt, a mi bizonyára a hivatott tényezők összes működésére vall. Ily nemét a haladásnak jelzi a most alakult társaskör, mely már működése hajnalán szép sikerű táncz- vigalommal, zongora- és hegedű konczerttel nyújt élvezetet müvelt tagjainak, melyre azonban Nagy-Kovácsiban igen fontos közművelődési és nemzetiségi missio is vár. Mi, kik éber figyelemmel kisérjük a vidék eseményeit örömmel üdvözöljük az ottani társadalmi élet vezér- férfiait, nevezetesen id. Angeli Márton plébánost, Takács urad. ispánt, Kollárik Gyula községi jegyzőt, Reitter Mihály tanítót, az egész tanítói testülettel, mind a kik mindannyian bebizonyították. hogy hivatásuk magaslatán állva, szivükön viselik a község sorsát, s kívánjuk, hogy munkálkodásukat fényes siker koronázza.” – írta a Buda és vidéke lapja 1895. márczius 3-i számában.

A Budapesti Közlöny 1871-es évfolyamában megjelent figyelmeztető közlemény:

A nagykovácsi temetőben Kollárik Gyula sírjától nem messze megtalálhatjuk Angeli Márton plébános síremlékét, a ravatalozó háta mögött a tanítói síroknál, a cikkben szintén említett, Reitter Mihály tanító sírját is.

Úrnapja, pünkösd után tíz nappal következik a katolikus ünnepi kalendáriumban. Az Úr Szent testének és Szent Vérének ünnepe. Az ünnephez leggyakrabban körmenet kapcsolódik.

A körmenet négy stációja, a négy égtájat szimbolizálja, ezek többnyire szabadtéri oltárok, lombsátrak, épített kápolnák. A népi vallásosság megnyilvánulási formáinak meghatározó terepe az Úrnapi körmenet. Különösen erős volt ez a szokásrendszer a Budai-hegységben és a Pilisi-medencében élő németek körében. Sz. Tóth Judit néprajzkutató az ünnep jellegzetes elemeinek tekinti az úrnapi kápolna építését, a lombsátor állítást, az úrnapi koszorú kötését és a virágszőnyeg készítését.

Az ünnep több napi előkészülettel járt, amely készület szakrális jellege miatt nem tekinthető munkának, hanem ahogy Sz. Tóth Judit tanulmányában fogalmaz „szent kötelesség”.

A készülődés munkamegosztása, a munkafolyamatok elosztása, a kápolnák felelősi rendszere, a virágszőnyeg motívumainak felosztása egyfajta leképeződése a helyi társadalmak mintázatának. A feladatok, rutinok, tudások, eszközök öröklődtek. A munkafolyamatokban szerepet kapni megtiszteltetés, a munkafolyamatokat, a szent kötelességet ellátni megbecsülést jelentet és érdemelt.

A környező településeken (Solymár, Pilisvörösvár, Budakeszi, Budaörs, Pilisszentiván) a mai napig élnek az úrnapi szokások, sőt sok tekintetben szervesen fejlődőnek is látszanak.  A szocializmus évei alatt is, ha kisebb területen, kisebb körmenettel, szerényebb díszítéssel, előkészítéssel, de élő hagyományként működtek. Bizonyíték erre a Ferenczy Múzeumi Centrum néprajzi fotógyűjteménye is.

Nagykovácsiban az úrnapi körmenetek népi vallásosságra mutató színei teljesen kivesztek. Az 1946-os kitelepítés, a politikai rendszer meghatározta ideológiai rendszer kiirtotta ezeket a hagyományokat, megszakadt a folyamat. A rendszerváltás utáni években sem lett az úrnapi körmenetnek faluközösséget érintő jelentősége, a körmenet is leggyakrabban a templomkertben zajlottak, itt építették fel a hívek az egyszerű oltárokat. Ezek elkészítése a legelszántabb hívek odaadásából sikerülhetett, szűk körben maradva. (Semmiképpen nem összehasonlítható az akár egy hétig is tartó előkészületekkel, amelyekben a falu apraja-nagyja életkorának, nemének, társadalmi státuszának megfelelő feladatokat kap.)

Érdekes módon Greszl Ferenc Heimatbuchja nem szán külön részt az Úrnapi ünneplésnek, „Az egyházi év, jámborság” fejezetben nincs említés az úrnapi eseményekről, a képek között azonban többet is találhatunk az ünnepi körmenetről. Ezekről méretük és a fényképezés szöge miatt nem megállapítható, hogy hol készültek.

A Nagykovácsi Pékdomb estéken tematikus „Hiányjel” című egységekben tárgyaltuk a falu eltűnt szakrális és nem szakrális értékeinek bemutatását.

Visszaemlékezésekből, a helytörténeti irodalmakból a következőket tudtuk rekonstruálni. Nagykovácsiban 3 épített, kő-tégla úrnapi kápolna volt. Egy, a negyedik mindig is ideiglenes, alkalmilag épített lombsátor jelleggel működött.

A három épített kápolnára a mai idős generáció, akik gyerekkorukat is itt töltötték a faluban, illetve a kitelepített ős nagykovácsiak emlékeznek már csak.

Mind a négy kápolna a Kossuth utcában volt.

A legtöbb emlék (fotó, festmény, szóbeli emlékezés, interjú utalás) az egykori Mandl-ház mellett lévő kápolnáról volt. (Kossuth Lajos utca- Antónia utca sarka, páratlan oldal). Ez a kápolna a Mandl család tulajdonában, gondozásában állt. A hatvanas évekbeli műemléki leírások szerint: A Kossuth utca 23. sz. ház mellett áll. Félkörös oromfallal, a homlokzatán két fapillér, a sarkokon egy-egy csonka obeliszk. A XIX. század elejéről.

Egy másik kápolnáról egyetlen fotónk van jelen pillanatban. Ez egy privát fotó, amelyen a fotó főalakja mögött, a Kossuth Lajos utcában, a páros oldalon látható, az akkor már elhagyott, funkcióját vesztett épület.

A harmadik kápolna, szintén a páros oldalon, a falu elején, a „Postánál lévő” kápolna. Ezt a kápolnát a hatvanas évek végén még a műemléki leírások említik. Feltételezhetően erről szól a leírás: A Kossuth utca 10. sz. mellett, vázákkal, klasszicista. Erről a kápolnáról sokáig úgy tűnt semmilyen emlék nem maradt, csak egy szinte kivehetetlen fotó. Később a helytörténeti gyűjtés látókörébe került egy mozgófilm, amelyet egy május elsejei ünnepség alkalmával rögzítettek 1968-ban. Ennek a filmnek egy-két kockáján, természetesen háttérben látható a kápolna, amelyre a Pékdomb tevékenységére figyelő csoporttársunk hívta fel a figyelmet. Ezt a képet kivágtuk a mozgófilmből. Minősége természetesen ennek megfelelő.

A negyedik kápolna nem épített volt. A lombsátor kápolna interjú emlékezések, szóbeli információk szerint a főtér közelében, nagyjából a mostani parkoló területén lehetett, egy magánház telkén, az ott élő tulajdonos család gondozásában.

Ezek az épített kápolnák egész évben kápolnaként működtek, csekély díszítéssel, a nagy napra szentképek sokasága borította a kápolna falait, szép virágdíszítéssel. A negyedik kápolna ideiglenes volt, de hasonló volt az ünnepi megjelenése. Egymás mellé-fölé elhelyezett szentképek sokasága adta meg ünnepi díszét, a díszes virágdekoráción túl.

Nagykovácsiban a virágszőnyegezés szokásáról nagyon kevés emlék maradt fel, mindösszesen egyetlen fotónk van, ahol az egyik kápolna előtt lévő virágszőnyeg díszét láthatjuk az IHS szimbólummal (Jézus nevének görög rövidítéséből).

Kevés esélyünk maradt, és napról-napra kevesebb lesz, hogy újabb fotókat, emlékeket találjunk fel e tárgykörben. Ahogyan azonban az 1968-as amatőr filmfelvétel, illetve a privát fotó segített minket, nem kell feladnunk a keresést az úrnapi kápolnák kapcsán sem.

Idén először tudjuk a Krónika keretei között mind a négy kápolnát, még ha nagyon rossz minőségben is, de egy helyen közzétenni.

Források:

Bednárik János: Egy virágszőnyeg képei. A budakeszi úrnapi dekoráció néprajzi nézetben https://nti.btk.mta.hu/images/evkonyv/2015/BednarikJ.pdf

Greszl Ferenc: Emlékeink. Nagykovácsi helyismereti olvasókönyv. 1962. (2005. szerk: Pájer Árpád)

Sz. Tóth Judit: Szent kötelesség. Úrnapja a Buda környéki német településeken. Tisicum. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok évkönyve XVIII. Különlenyomat.

Lipták Mariann és Tóth Balázs feltáró, segítő munkája

Köszönet a Pékdomb csoportban közzétett fotókért, kiemelten a Bartus- családnak