Augusztus 20-án ahogy minden évben, az Öregiskolában tartotuk a községi ünnepséget. Idén az ünnepi műsort a zenészek adták: Becze Gábor Kossuth-díjas bőgős, nagykovácsi díszpolgára; Kuti Tünde és Tegzes Endre adta, ők a katolikus gitáros zenekar tagjai. Mária- és István királyos éneket adtak elő. Egy új dal is bemutatásra került Lackfi János versére Gryllus Dániel írt zenét: Himnusz az égi-földi kenyérről. Ezt a dalt a közönség is megtanulhatta.
Az alábbiakban olvashatjuk az ünnepi beszédet, amelyet Kiszelné Mohos Katalin mondott el.
Tisztelt ünneplők, kedves nagykovácsiak!
Augusztus 20-a van. Ez a nap mindannyiunk, minden magyar és minden nagykovácsi ember közös ünnepe.
Augusztus 20-a az a nap, amellyel Magyarország önálló, szuverén ország lett. Az, hogy ez az álom valóra válhatott, Szent István királyunk érdeme, aki megalapította a keresztény magyar államot.
Vajon a ma embere mit ért meg Szent István király üzenetéből? Vajon mik azok a meghatározó tényezők Szent István király egyéniségében, tetteiben, amelyekre a jövőnk szempontjából mindannyiunknak szüksége van?
István királyt elsősorban nem a hadviselésben betöltött szerepéről ismerjük, hanem a béketeremtő erejéről. Évszázadok elteltével megállja a helyét mindaz, amit követendő irányként meghagyott nekünk: állandó kötelességünk a béke, az egység megteremtése, ez lehet az alapja a fejlődésnek, az építkezésnek, a megújulásnak.
A magyarság a biztonságát, a jövőjét, boldogulását csakis az ő művére alapozhatta.
Egy közösség vezetője nem is tehet másként, mint hogy a Szent István-i államalapító eszme szerint működik nap, mint nap.
Bizonyára ismerik már azt a településvezetői elvemet, miszerint a béke több bátorságot követel, mint a háború. Hiszek abban, hogy aki békében akar élni, annak békét kell tudni teremteni maga körül a mindennapokban is.
Számunkra, nagykovácsi emberek számára ennyi szépség között élve, az otthon nyugalma és békessége a legfontosabb, amit sosem szabad egyéni érdekek miatt megbontani.
Ehhez jó példaként áll előttünk István király alkotó tevékenysége. Erőt pedig saját közösségünkből meríthetünk a feladatok elvégzéséhez. Hiszen Nagykovácsiban olyan építő-szépítő közösséget tudtunk összekovácsolni, amelynek tagjai számára a hagyomány, a múlt, a jelen és a jövő egyaránt érték.
Szent István kilépett az időből és szentként maradt meg a nép emlékezetében. Van, aki úgy fogalmazott, hogy „István nagyságának felidézése felszabadította az emberekben rejlő jót.” Erre különösen időszerű emlékezni most, amikor annyi rossz dolog történik ebben a világban. Háború, természeti katasztrófák, egzisztenciális bizonytalanság, emberi konfliktusok nehezítik az életünket. A fogyasztói szemlélet, a pénz uralma, az egyre sivárabbá váló emberi kapcsolatok elfedik bennünk a jót. Az emberek előtt nem érték a szeretet, egymás tisztelete. Az emberek nem értékelik a másik ember tevékenységét.
Ahhoz, hogy államalapítónkat követni tudjuk, állhatatosság és bátorság kell. Mert kétkedők mindig lesznek, és gáncsoskodók is. Legyen bátorságunk kitartani a helyes út mellett! Ahogyan István király megálmodott egy országot, volt bátorsága meghozni egy végérvényes döntést, amellyel Magyarországot és vele minden lakóját a keresztény Európához csatolta. Tudta, hogy ez az egy út van, és még ha számos kétkedő próbálta is őt elbizonytalanítani, állhatatosan kitartott az elve mellett. Szent István történelmi példája arra tanít minket, hogy állhatatosan, bölcsen mérlegeljük a kor adta lehetőségeket és kihívásokat, és bátran hozzunk olyan döntéseket, amelyek előbbre vihetik sorsunkat, Nagykovácsi sorsát.
